AnyaAngyal – A családok segítő angyala a szülés utáni első hetekben!

Gyermekágyas segítés:

„Egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell.” Tudták ezt a „régiek”, így a hagyomány szerint a szülés utáni gyermekágyas hetekben az anya a babával ágyban volt. A gondoskodást pedig a család, rokonok és a falu vállalta fel. Komatálat vittek, beszélgettek az anyukával, ringatták az újszülöttet és mindenben támogatták az új családot. Ennek a segítő, támogató jelenlétnek a modernkori változata az AnyaAngyal gyermekágyas segítő szolgálatunk.

Tudjuk jól, hogy a várandósság és szülés utáni első időszak rendkívül fontos, hiszen a baba mellett, anya-apa-család is születik. Új szerepek, új rutinok és egy nagyon érzékeny időszak ez, mind testi, mind lelki értelemben. A nyugalmas napokat, ismerkedést egymással leginkább az támogatja, ha megfelelő gondoskodást és segítséget kap a család ebben az időszakban. A mai viszonyok között a sokszor távol élő családok hiánya mellett nem egyszerű ezt a segítséget megkapni egy édesanyának. Mi ebben szeretnénk segíteni.

Ki a gyermekágyas segítő?

Aki segíti a szülőknek az újszülött babával való egymásra hangolódást, kapcsolódást, támogatja az anya-baba egység megerősítését, illetve a válaszkész, minőségi gondozás megvalósulását. A gyermekágyas segítő veled lehet és kísérhet a születés utáni első napokban, vagy az első hetekben, egyéni igény szerint! Segíthet a felmerülő bizonytalanságokban, támaszt és biztonságot adhat az otthoni mindennapokban fizikailag és lelkileg is egyaránt. A segítségnyújtás a támogató jelenlét teljesen egyéni igényekre, családra szabott, lehet heti 1-2 alkalommal pár óra vagy akár napi pár óra.

Már a várandósság alatt, szülés előtt érdemes személyesen találkoznunk, hogy megbeszéljük pontosan mire van szükségetek és, hogy megismerjük egymást.

Érdeklődhetsz a 20/319-4689-es telefonszámon vagy az eletkezdet@gmail.com címen is.

Scroll to Top